Rólunk
Az oldalt Marle és Neji 2007-ben hozta létre. A másodikként megalakult dorama feliratozó csoport vagyunk a neten. Azóta megszakítás nélkül, folyamatosan működünk. A frissítéseink intenzitása hullámzó. Ahogy épp van szabad időnk. Fordításaink regisztráció mentesen letölthetők a Creative Commons licenszeinek megfelelően. Munkáink között vegyesen találhatók hard és softsubok. Projekteink változatosak, japán, kínai, koreai, tajvani, thai és vietnámi fordítások is vannak közöttük.



fordító
Anneke
Anneke, a kakukktojás. Nem néz koreai sorozatokat, és tajvanit se (még), nem egy elkötelezett yaoi-fan (inkább műkedvelő), nem tanul japánul - se kínaiul - de ami késik, nem múlik; nem jár egyetemre - pedig nagyon szeretett volna - és már az iskolából is kinőtt.
Viszont: ír - néha olvas - és fordít. Dalszövegeket. Most éppen An Cafe-t, mert ők az aktuális kedvenc, de tervben van a Gazette, Alice Nine (amennyiben megtalálni az angol verziót a neten) és Acid Black Cherry is. De azért...
Szereti az animéket (nagyon is) a mangákat (még jobban), és érdekli úgy zusammen az egész Távol-Kelet, Kínától Japánig bezárólag. Most éppen Japán egy kicsikét jobban, azelőtt meg India mániás volt, járt is indiai templomi táncok tanfolyamra, ha nagyon összeszedi magát, talán a nyolc alaplépés még megy.
Van két gyermeke, akikért él és hal. Szó szerint. Az oldalra Neji invitálta, ő pedig köszönettel elfogadta a lehetőséget. Reméli, azért annyira nagyon nem lóg ki a sorból. Zenében abszolút a rockos vonal. Kedvenc anime: InuYasha, Yu Yu Hakusho, Paradise Kiss, Jigoku Shoujo Rouroni Kenshin, Nana.
Kedvenc manga: Nana, Kenshin, Dramacon, Lovenista
Kedvenc mangaka: Yazawa Ai, és abszulúte Kayono.... XD
Ha esetleg többre vagy kíváncsi, nem harapok ám, de nem... írj bátran!




fordító, időzítő
Beszy
Lassan 22 éve boldogítja a világot és kedves ismerőseit a létezésével. :)
Biológia szakos az egyetem. Néha megfolyt agyú, de ez az egyetemi léttel jár. Amúgy kedves, aranyos és szerény kislány.XD Éjjeli madár, sokszor van hogy "korán" fekszik le ^^' ... ebből következik, hogy gyógyíthatatlan netfüggő (persze csak ésszerű keretek között, mikor ráér), a kezét össze kellene ragasztani a laptopjával. :P
Nagy Miyavi és Gackt fan. Mostanában elkezdett Tajvan felé is kacsingatni. ;)
Kedvenc együttesek: Miyavi, Gackt, FT Island, Bump of Chicken, Angela Aki, Dir en Grey, Anna Tsuchiya, Nakashima Mika és persze a nagy arc DJ Ozma yee~~ [Bár őt nézni is kell]
Kedvenc dorama: a legfontosabba. Hana Kimi, Koizora, Coffee Prince, Moment to remember, Nana1-2, Ai no kotodama stb.
Kedvenc anime: Itazora na kiss, Toradora, Lovely complex, Nana, Méz és lóhere
Röviden ennyi róla. Hétköznapjaiban megpróbál hétköznapi normális életet élni, kisebb-nagyobb sikerrel. :)




fordító, időzítő
Dec8
Csak egy kicsit internet függő, a gyógyítható kereteken belül. Dorama és hatalmas Porno Graffitti fan. Mert nemcsak a MELISSA létezik:P
De komálja még a Bump of Chicken, Seatbelts, Aki Angela és némi Miyavi zenéket is.
Kedvenc dorama: Coffee Prince
Kedvenc animék: Bartender, Mirage of Blaze, Read or Die, Gallery Fake, Mushi-shi, és egy könnyedebb Full Metal Panic Fumoffu
Kedvenc hang: Sho Hayami, akinek a hangjától a hideg rohangál a hátán.
Mangák: tudja hogyan kell kezelni, de közelebbről még nem találkozott velük.
Picinyke szabadidejét mostanság fordítással üti agyon, miután volt mersze emílt írni egy profinak.
Mindez a hétköznapi életben nem látszik rajtam, ügyesen titkolom. Dolgozom, nevelgetem a csemeténket, és imádom a férjem, aki elvisel engem, eszement tyúkot!kot-kot:)




admin, fordító, időzítő, QC
Kiba
A neve önmagában is sok mindent elárul kicsi személyiségéről... azon túl 30 éves, retardált, ön- és közveszélyes ebadta és javíthatatlan hangulatember.
Ha teheti egy nyomdában melózik ezerrel. Szabadidejében az ismerőseit fárasztja, gitározni tanul, hódol az anime függőségének, zenehallgatással tölti ki csendes perceit.
Az időzítés révén sodródott közelebb a doramák világához... és azóta nincs megállás. :P
Kedvencei? Animéből túl sok van. Zenei téren meg mindent meghallgat, ami egy kicsit is megmozgatja - az amúgy is élénk - fantáziáját. :)
De tény, hogy hatalmas CNBLUE fan. Csak két jelzővel szemléltetve: menthetetlen és lelőhetetlen. XD
És azt sem tagadhatja tovább, hogy Yang Seung Ho-t neki teremtették. Úgy, ahogy van. Legyen szőke, fekete vagy vörös; sovány vagy pufók; fáradt vagy üde. Mindegy. Kibát nem lehet eltántorítani szíve választottjától. :P
Általában nem eszik embert, szóval bármi miatt fel lehet venni vele a kapcsoltatot.




fordító, japán QC
Laruna
4 éves koromban kezdtem el zongorázni, előbb tanultam meg kottát olvasni, mint írni-olvasni. Egy több mint 100 éves, bécsi versenyzongora talált nálam otthonra. Kb 12 évi énekkari tagféleség van mögöttem. Belekóstoltam a néptáncba és a tűzzománcba is, jelenleg egy hip-hop csopban ugrálok.
Zenében mindenevő. Japán: Nanamusica, Maria, Erika Sawajari, Hiroi Team, Yiruma, Kenji Kawai, Konayuki, Yui Aragaki, Kalafina
Koreai: 2ne1, 4Minute, Bigbang, Boa, BEG, Shinee, FT Island, U-kiss, S. Junior, SE7EN, Younha, TVXQ, SunnyHill
Thai: JZJ, Zaza(Zalai Zita) ^^
Az egyetemen matek-töri tanári szakon tengetem a napjaimat, elég furcsa párosítás, magam sem tudom az okát :D Imádok a közösségi munkákat, szervezni, rohangálni, tenni-venni, és legfőképpen beszélni Nemrég kezdtem el japánul tanulni, ha lenne koreai azt is felvenném, de nincs :S :(( Érdekel az Arvisura is, meg minden ami "fura" :D Imádom a spirituális dolgokat: James Redfild sorozat, Illuziók, a könyvesboltba már kinéztem magamnak az I Chinget is
Az első animém, az Ezüst nyíl volt. Nagyon sokféle animét/mangát nézek/olvasok. Felsorolni lehetetlenség. Kedvencem minden Ghibli alkotás *.* Imádom a doramákat is: IS, 1 Litre of Tears, Nagareboshi, THE LEGEND (Yoon-sama AHW), Fugitive Plan B




admin, dizájner, fordító, időzítő, QC
Neji
31 éves oktatáskutató és pedagógus. A neten fanfordító és hobbyíró. Hatalmas Tajvan, azon belül is Fahrenheit fan, úgyhogy zömmel tajvani MV/dorama/koncert/cikk...etc fordításokkal foglalkozik. Elvétve azért Japán is képviselteti magát az életében, de nem célja, hogy megtanulja a nyelvet, vagy Japánba utazzon. Mandarinul megtanulni és Tajpejbe utazni annál inkább. ;P Az utóbbi időben csúnyán rászokott a kpop-ra is. Rá kellett döbbennie, hogy szereti a fehérhajú-kékszemű bishie-ket, vagy legalábbis Jiro Wangot és Lee Joont minden féle-fajta formában, de sok mindent megbocsát Calvin Chennek is.
Kedvenc doramái: My Boss My Hero, Nobuta wo Produce, Seija no Kousin, 1 litle of tears, KO One, Hana Kimi (tw), Devil beside you, Mars, Gap Dong.
Kedvenc együttesei: Fahrenheit, Gackt, SHE, A.Chord, MBLAQ, T-ara, B.A.P, Hyuna, MADTOWN, 2NE1, VIXX.
Animét csak ritkán néz, de a Wolf's rain, a Loveless, a Neon Genesis Evangelion és a Nana örök FAV-ok számára. Kedvenc mangakái Tori Maia, Youka Nitta és Kaori Yuki <3





fordító, időzítő, angol QC
Xiaolong
Sokéves vén nyanya már, bár még függőben van egy szakdolgozata angol szakon. Egyszer valaha beszélt oroszul, ma már csak makog. Tud egy kicsit középszinten törökül és most falja a kínait, de azt nagyon. Szabadidejében Wikipédia-függő (nem angol, magyar!), sokat fordít mindenféle olyan hülyeségeket, mint Törökország történelme, Tajvan földrajza és Jay Chou összes dalszövege, és emelett tajcsizik. Nem tudja mi fán teremnek a japán doramák, K-popról is csak Taeyang miatt hallott, viszont szerelmes Joe Chengbe az It Started With a Kiss című tajvani boldogságosságos sorozatból, szexinek találja Jiro Wangot (és úgy általában a tajvani pasikat, akkor is ha szőrtelen a mellkasuk), ki nem állhatja Jolin Tsai macskanyávogását és imádja a csokoládét. Napi intra-aurikuláris Jay Chou-adagja nélkül nem tud se létezni, se enni, se dolgozni, se aludni, így már a füléhez nőtt az MP3-lejátszója.




Tagjaink voltak: Ayumi, Bella, Esztók, Marle, Miura, Thunder, Tiril, Yume-chan. Köszönjük a munkátokat!
top